• header.jpg
  • header2.jpg
  • header4.jpg

Mottó

"Kérlek, ne vigyél el semmit, csak a fotóidat, ne hagyj itt semmit, csak a lábnyomodat, ne ölj meg semmit, csak az idődet!"

Könyv

Belépés

Séta az esőben…

 

alt

Reggel van és épp munkába indulok egy nehéz vasárnap után. A lábamban izomláz tombol, a fejemben gondolatok én pedig épp ostorozom magam, ki tudja hányadjára már… Közben persze esik az eső és ver engem, de a zöld kabátkát egy mozdulattal biztonságossá varázsolom és beteszem a fülemben a Sony füleseket és Váczi Eszter hangja elvisz engem a gondoktól, messzire nagyon messzire, mert a jazz műfaj az bizony ilyen. 

Egy verseny után vagyok, amire készültem eléggé az átlagtól kicsit jobban is, bár tudtam az életben nincs papírforma és nem is lesz. Most sem volt ilyesmi, egy teljes szenvedésre és megoldás keresésre emlékszem, valamint semmi nem úgy volt, ahogy gondoltam, de tényleg semmi…

alt

Helyes, jók az ilyen pofonok, mert megtanítanak arra, hogy ne reméljek és bízzak túlságosan, felesleges belelovalni magát az embernek. Ugyan, ugyan hányszor adott már az élet pofonokat? Na ugye, akkor meg minek azt hinni hogy úgy lesz ahogy terveztem, főleg ennyi évesen…

alt

 

Valóban, míg tocsogok a tócsák között suhanva és hallgatom a jazz műfaj tanait és taktusait, már ennyi éves leszek pénteken? Elég sok, nem is gondoltam eddig rá… Talán egy pár nap szabadság kivétele és egy peca valahol, ahol nem pittyeg az okos telefon mindenféle kérdésekkel és senki nem hív majd fel? Az jó lenne, ennyi évesen valami vad helyen kéne horgászni, elfogadnám születésnapomra mondjuk a Nádaspartot, az már kihívás!

alt

 

Érdekes, ahogy a garázsban pakolok, gyönyörű karcsú és lightos feeder botokat veszek ki a botzsákból és teszek az állványra pihenni, egymás után négyet tökéletesre szerelve. Most pihenő lesz, nem horgászom egy ideig velük, a próba megvolt ők jók voltak, csak talán én voltam a porszem a gépezetben, vagy épp a húzott hely? Nem tudom,  legjobb ha én viszem el a balhét, hisz örök törvény, hogy mindent problémát meg lehet oldani csak akarni kell… Nem baj, legalább tudom hogy ennyi évesen a teljes versenyfelszerelést  becipeltem a pálya legutolsó helyére, ez is valami. A végeredmény? Az most nem érdekes, nem jó és kész…

Most kemény botokat szerelek fel, alig van közük a kedvenc megszokott pecámhoz, nem is szoktam így horgászni. Nem baj, most születésnapom lesz és a nádfalak között kell halat fognom, így ilyesmi cucc kell, kemény és kíméletlenül erős felszerelések, a születésnapom így fog telni…

alt

 

 

Holnap akkor nem lesz munka csak születésnapi peca, este pedig egy vacsora a kedvenc éttermemben, talán valami desszert is és persze Stella sör csapolva korsóba, ezt már várom igenis jól fogom magam érezni!