• header.jpg
  • header2.jpg
  • header4.jpg

Mottó

"Kérlek, ne vigyél el semmit, csak a fotóidat, ne hagyj itt semmit, csak a lábnyomodat, ne ölj meg semmit, csak az idődet!"

Könyv

Belépés

A legszebb Szenteste...

 

alt

Lassan tényleg itt a karácsony, a gyerekeknek téli szünet van, szórakoznak, beszélgetnek, élnek mert megnőttek, lassan elkezdik felnőtt útjukat, mint valaha én is. Nekem pedig, míg bámulok az ablakon át, megindulnak az ujjaim a gombokon.  Visszaperegnek az élet képkockái 1975-be…

Valaha történt, 1975-öt írtunk. Egy kis család falun, egy 8 éves fiúcska, egy 16 éves kamasz és két fáradt, de mégis fáradhatatlan szülő. A család készült a karácsonyra, mint mindig, Anya főzött, a gyerekek díszítették a fát, Apa pedig mindig dolgozott. Nem is volt más verzió, megszoktuk, állandóan dolgozott látástól-vakulásig. Mivel karácsony következett – „szenteste” így is mondhatjuk- estére hazajött. Bejött szaloncukrot akasztgatni a fára. Mi gyerekek, mert ezek mi voltunk, én és a bátyám, örültünk. Itt van Apa a fánál. Egy idő múlva Apa arca elfehéredett, felugrott a székről és elrohant. Nem értettük, kiabáltunk utána, de csak a rossz biciklijének zörgését hallottuk. Senki nem értette, hiszen karácsony van, most fogjuk megajándékozni egymást! Eltűnt, elment…De nem, mégsem, újra zörög a bicikli, csapódik az ajtó, visszajött. Megállt az ajtóban, visszajött. Csendesen, görnyedten oda ment az asztalhoz, ráborult és hangosan sírni kezdett. Lassan zokogásba váltott, az én Apám sírt. Sosem láttam ilyet. Könnyes szemmel elmondta, a sok munka mellett, elfelejtett ajándékot vásárolni Anyánknak, most akarta pótolni, de már késő, minden zárva! Döbbenten néztünk, mi gyerekek. A saját magunk által készítetett ajándékokból adtunk néhányat Apának, tudjon mit adni annak, akit a legjobban szeretett a világon, Anyának. Ez is egy karácsony volt és boldogok voltunk. Érzelmekben gazdag család borult össze sírva és nevetve, talán ez volt gyermekkorom egyik igazi karácsonya.