• header.jpg
  • header2.jpg
  • header4.jpg

Mottó

"Kérlek, ne vigyél el semmit, csak a fotóidat, ne hagyj itt semmit, csak a lábnyomodat, ne ölj meg semmit, csak az idődet!"

Könyv

Belépés

Míg tekerek…

alt

Hajnal van, csípős hajnal, de nyomom pedált és megyek. Biciklizem egy jó adagot, jobban érzem magam, ha minden erőmet felhasználom és kihajtom magamból. Így kell ezt kíméletlenül, sportolni kell, egyébként is így járok munkába, olyan szabad gondtalan érzés, bár  a gondok azok megmaradnak nem múlnak maguktól, de tekerni kell olyan mint az élet.

Nézem Debrecent, míg átvágom a városon pont vasárnap van, a fiatalok ilyenkor tántorognak haza, kivörösödött szem vízszintest kereső lábak kevés sikerrel, sokan kidőltek, épp a lépcső formáját veszik fel fekve.

alt

Mondjuk nem kell megbotránkoznom, ugyan ilyen fiatal voltam én is buliztam szórakoztam… Tényleg így volt, szóval had éljenek, bár a csuda tudja ezek a mai kis tizenéves pasik, olyan kis vékony, éppen „összetartja a bőr a csontot” formátumú emberkék…

Nem is tudom mi tetszik a mai lányoknak rajtuk, a fekete keretes divatszemüveg, vagy a baseball sapka, félre fordítva, ezen kívül nincs mit csodálni.

alt

Legfeljebb a hiper-szuper okos telót, ennyi nézni való van egy mai „szívtiprón”. Innen kerékpárról nézve egy 47 évesnek ez jön át, de biztos maradi meg régimódi vagyok és nem haladok a korral. Nem is baj az, nem is akarok haladni a mai világgal, nem valami csábító, mert mit is látunk a tévében?

Forrongások Európában, épp a szomszédban háború készül. Tönkrement hiteltől eladósodott emberek, gazdasági embargó miatt eladhatatlan áruk, mely új hitelek felvételébe hajtja az embereket. Honfitársaink külföldre mennek, menekülve létbizonytalanságtól, irány a még bizonytalanabb… Hogy is lehet itt boldogulni, szóval nehezen, ennyit mutat a televízió, de a nyers valóságba is lehet tapasztalni, keményen mindenki a saját bőrén, elég csak elmenni a boltig és már meg is tudtam mindent. Azért tekerek tovább, mert az élet is egy bicikli…

Végre nyílik a táj, megérkezem a Fancsikához, bár fogy a víz rendesen belőle, de még megvan.

alt

Kicsit sétálok, megnézem a hatalmas fákat és pihenek a padokon, jó hogy vannak, egy kicsit megnyugszik itt az ember. Átgondolom mi minden történt és mi is lesz holnap és azután, aztán nyeregbe pattanok és tekerek tovább.

 

Igen tekerni kell, mert a két fiamat el kell indítani a saját útján, amin mindig akadályok vannak, bármennyire is szeretné az őket nevelő két felnőtt, hogy sima legyen, nem lesz az.

alt

Jó nagy kátyúk vannak fiaim életútján elrejtve, figyelni kell, ne nagyot essenek, csak épp akkorát, amiből tanulni lehet, mert ilyesmiből lehet tanulni a legtöbbet. Nem olyan sok időnk van nekünk felnőtteknek, megtanítani mindenre a fiatalokat, épp csak iránymutatásra elég nekik, de jó legyen az irány…