• header.jpg
  • header2.jpg
  • header4.jpg

Mottó

"Kérlek, ne vigyél el semmit, csak a fotóidat, ne hagyj itt semmit, csak a lábnyomodat, ne ölj meg semmit, csak az idődet!"

Könyv

Belépés

Csak ülök és mesélek...

 

alt

Az az igazság az élet olyan mint egy húsleves, van benne minden jó, de csak a végén derül ki sikerült-e? Nevezhetnénk az életet egy „felnőtt húslevesnek” is, csak nincs rá garancia hogy finom lesz, ugye mert az élet nem habos torta.  Most épp fáradt vagyok és le kell írnom néhány dolgot, igen kellemetlen módon megmaradt bennem.  

Vannak olyan estek az életben, amikor úgy gondolod, nem vagy képes valamit megoldani megtenni, mert nem vagy benne biztos. Aztán eljön az idő, amikor bizonyítanod kell, jön egy próba az élettől. Például én régen Svájcban éltem, minden reggel a Boden-tó szépségét néztem egy hegy tetejéről és nagyon egyedül éreztem magam, néha már szinte fájt a hazámtól való távolság.

alt

 

Munka az volt dögivel. Egy nap, láthatóan a helyiek megbeszéltek valamit és fogadásokat kötnek egymással valamire… Vagy valakire… Épp bálázási munka volt, a rengeteg szögletes szalmabála beborította a hegyoldalt.

Szólnak munkára, egy háromágú villa a kézbe és indulás. Egy ember vezeti a traktort amely két plató pótkocsit húz, szép lassan lépésben. Lassan én is le tudom már fordítani miről fecsegnek a hátam mögött? Fogadást kötöttek, vajon egyedül meg tudom-e csinálni az összes szalmabála felrakását, 7 sorban, mind a két utánfutóra, vagy összeesek estig vagy sem… Jó fogadás, mint egy állatra, de nem is vagyok itt más… Csináltam, bár tudtam, előbb utóbb az összes erő el fog szállni. Szúrás, emelés, tenyérbe támaszt, egyensúlyozás függőlegesen, felrakás… 100-szor, 200-szor már nem is tudom hányadszor. Mire végeztem , már inkább az volt a gond a traktor be tudja-e húzni anélkül hogy leborulna az összes bála, de legalább kezet fogtak velem a végén és megveregették a vállam. Annak az idegen magyar fiúnak, itt Svájcban a Boden-tó mellett, ez külföldön nagy szó, nem igazán kedvelik azt ki nem itt született.

Most Magyarországon élek és dolgozom és eltelt több mint 20 év a svájci munka óta. Mégis vannak dolgok, amik elkeserítik az embert… Néha van mikor egész sok munkát végzek, megcsinálok valamit, nem különben munkatársaim is, de még akkor sem látszik munkám eredménye, ha az feltűnik mindenkinek. Ott van elvégzett munka, látványosan, nem lehet eltitkolni mindenki látja, a jó szó az elmaradt… Ültem a székben és hallgattam a cipősarkak kattogását, melyek lassan megszűntek…

A kezem félig leszakadva, a lábam alig mozdul, de nem csináltam semmit…Igaz, nincs is benne semmilyen papírba, hogy mondani kell valamit így is van, de azért Svájcban jobban tudták, mi a munka becsülete és mi a dicsérete.. Most Magyarországon vagyunk és a jó szó drága dolog...