• header.jpg
  • header2.jpg
  • header4.jpg

Mottó

"Kérlek, ne vigyél el semmit, csak a fotóidat, ne hagyj itt semmit, csak a lábnyomodat, ne ölj meg semmit, csak az idődet!"

Könyv

Belépés

Míg szól a zongora...

 

alt

Most nem kell rábeszélnem magam, hogy leüljek a gép elé, egyszerűen felbontok egy sört, felteszem a fejhallgatót és hagyom, hogy Yiruma zongorajátéka elvarázsoljon… Úgy érzem, ez kell ma, egyszerűen jól esik zenét hallgatni és írni és nem a televízióba nézni, mikor ki halt meg és hol milyen háború van és ki kit támadott meg, ez engem nem érdekel.

A hétvégén parádés, kitűnő peca volt, jó megérzéssel jó helyet választva adtam magamnak kitűnő, nem felejtős élményt. Ide bizony sokszor visszajövök, mert a Hortobágy, mindig szolgáltat csendet, legfeljebb a vonuló darvak hangját hallhatom a pusztában, no meg a mindig fütyülő szelet… Be kell, hogy valljam, bármennyire is kapálózok ellene, kedvelem ezt a pusztai világot, itt nem zavar senki és semmi… Bezárkózik az ember és érzi, milyen távol van mindentől, jó ez az ohati tó, nekem való…

alt

A vizsga, az ami stresszelt kissé itthon, az bizony sikerült, már csak egy záróvizsga és túl vagyok ezen a kötelező okításon. Akkor jövő hét újra itthon, nyolc könyvet megtanulni és lehet is a sarokba dobni most már őket, átnézve megtanulva. Nem baj nézzük a jó oldalát, addig is itthon vagyok szabadságon és nem vagyok ügyfelek által körülvéve, a jövő hét erről fog szólni.

alt

Kaptam egy meghívást egy horgászversenyre, szóval akkor idén még egy verseny? Ez nem volt betervezve, de a társaság jó, akkor miért is ne. AZ időjárás nem lesz valami jó, de a forró tea meg pár feles, csak enyhít a hidegen, a halak meg, ha nem kapnak, akkor majd legalább beszélgetünk, vagy nézzük, hogy fogja más. Nem igazán akarok felkészülni erre a versenyre, meg van a favorit versenyző és igen megnyeri magasan, mi pedig kapaszkodunk pár ponttyal sereghajtóként, vagy jó esetben középmezőnybe végezzük.

 

Volt módon beszélgetni az elsőszülött fiammal, olyan felnőttesen hisz majdnem az már… Olyan jól hangzik ez a szó, elsőszülött, igen ő sírt fel először, a szülőszobában én pedig arcomat tenyerembe temettem és majdnem sírtam örömömbe, egy kis 4 kilós legényke kis vöröskés hajcsomóval a fején…

alt

Rég volt. Most meg itt ül velem szemben, egy étteremben és épp 16 éves. Magasabb, mint én és komolyan beszél hozzám, ráncolja a homlokát, mondja a gondjait, előbb félénken, majd látva mosolyomat bátrabban. Jó érzés őszinte szavait hallani, nyugtatnom kell, de ez nem elég, beszélni kell saját életemről, példákat kell felhozni és igenis be kell bizonyítanom neki, senkinek nem könnyű az élete. Hosszan beszélünk, közben látom, gyűlik valami csillogó a szemében, de nem hagyja, hogy kicsorduljon, nem és nem, erős marad, az én Fiam… Mire vége a vacsorának, már egy határozott fiú indul ki az ajtón, mert ott várja az élet és minden más, amiért mindig tennie kell valamit…