• header.jpg
  • header2.jpg
  • header4.jpg

Mottó

"Kérlek, ne vigyél el semmit, csak a fotóidat, ne hagyj itt semmit, csak a lábnyomodat, ne ölj meg semmit, csak az idődet!"

Könyv

Belépés

Családi kör

alt

Az az igazság, hogy így nem is lehetne mondatot kezdeni, de én így kezdem… Szóval már jó ideje üres egy családi ház, a szüleimé volt, de nem volt vele foglakozva, se kert ápolás, se takarítás, így elvadult, elavult, egy kisebb fajta dzsungelháború után lehetett eljutni az ajtóig, meg nem vette senki…

Tudnivaló itt nőttünk fel, de a bátyám szerint tegyünk rendet fennszóval, mint két tulajdonos a két örökös, egyben testvér, egy megbeszélt időpontra kiérkezett. Nem is bántam, nem sokat beszélgettünk mostanában, ő messze lakik innen, oda nősült, én maradtam a környéken. Persze különbözőek vagyunk, én a sokat beszélős, mindent meg magyarázós kistesó, ő a bátyám egy komoly, csendes műszaki szakember, azt is leírhatnám, hogy mindenhez a legjobban értő, ami működni képes, az nála működik. Persze minden szabályosan, megfelelő precízség minden tekintetben, ehhez képest vagyok a „kissé” trehány testvér.

Megérkezett a bátyám, teljes technikát hozott, beindult a fűnyíró, felbőgött a bozótvágó motorja és elkezdődött a munka. Elég reménytelennek látszódott a hasig érő fű, az elvadult rózsalugas, talán sosem lehet már végigmenni az udvaron…. Mégis azért pár óra múltán elkezdett körvonalazódni a régi képe a háznak, udvarnak. Valami látszatja mégis lett a munkánknak. Közben azért előtörtek a régi emlékek gyermekkorunkból. Én már ide születtem, a bátyám meg innen indult először életében iskolába, úgyhogy a poros emlékek előtörtek belőlünk. Kicsit mosolyogtunk, megemlítettünk ezt vagy azt, ami történt. Nézegettünk egy nagy kék vizes kannát… Annak idején nem volt vízvezeték bekötve, ez volt még régen…A kútra kellett járni érte, ezt a kék kannát rugdostuk anno…. Ez csak egy a sok emlék közül.

alt

Mire dél lett, az ebéd megmelegedett, asztalhoz kellett ülni, de ő csak a földön ülve a kertben akart enni, de mondtam, ott bent az ebédlőben, azt nem tettem hozzá, mint régen… Bemegyünk, aztán automatikusan, mindketten oda ültünk, ahol régen volt a helyünk…. Pont oda…

alt

 

Olyan családi kör alakult ki, míg ettünk, pont mint régen, csak Anya és Apa nem ült ott velünk, de minden ugyan olyan volt. Én háttal az ablaknak, a testvérem az asztal egyik végén, vele szemben ülne Apa, velem szembe Anya. Ha így volna én állandóan beszélnék, a bátyám mosolyogna, a szülők meg néznének kettőnket. Már nem így van, hisz nem élnek, de olyan szépen neveltek fel bennünket, hogy nem győzök igyekezni, a példát másolni, ők voltak a legjobb szülők…