• header.jpg
  • header2.jpg
  • header4.jpg

Mottó

"Kérlek, ne vigyél el semmit, csak a fotóidat, ne hagyj itt semmit, csak a lábnyomodat, ne ölj meg semmit, csak az idődet!"

Könyv

Belépés

Egy nehéz nap után...

 

alt

Vasárnap, húsvét vasárnapja. Iszonyatosan fáradtnak érzem magam és mindenem fáj, tetőtől talpig. A horgászverseny tegnap szombaton meg lett rendezve és úgy érzem sikerült, persze a halak nem úgy kaptak, ahogy kéne, de ez nem rajtam múlik. Volt néhány horgász, aki nem fogott mondjuk halat, de ez benne van a pakliban, mások viszont jól fogtak, ez sokban múlott a kihúzott helyen, valamint az alkalmazott módszeren. 

A negyvenből 39 versenyző lett kisorsolva a helyekre és ez így jó is volt, pár ember, mint várható volt egyszerűen nem jött, mondjuk egy mail vagy telefonhívás vagy sms belefért volna, de csak kikapcsolt telefonba ütköztem, pedig neveztek… Nem gond, ott vártak a lelkes beugró horgászok és elfoglalták a szabad helyeket és ők is versenyeztek, ez így rendben is volt.

Hajnalban ért kellemes meglepetés is, megdöbbentem… Előző napokban, Frici barátom 39 fokos lázzal feküdt még felkelni sem tudott, sajnáltam, de mondta nem tud jönni erre a versenyre. Hajnal 5-kor elindultam megvenni a kenyeret a versenyzőknek az ebédhez és csörög a mobil, erőtlen fáradt hang a végén, Frici az… Elmondja, hogy ő bizony képes lesz rá, hogy jöjjön, igaz tegnap még lázas volt, de akkor is jön! Elhivatottság, akarat, nagyszerűség a horgászatban is létezik, most pár másodpercben hallhattam is, mert Frici igenis jött, mindegy volt a láz, betegség, pokolba vele… Na erről ennyit, hogy mit meg nem tesz valaki, azért hogy részt vegyen egy versenyen, azért az érzésért.

Az időjárás, hol ködös volt, hol ködös esős, hol csak esős, a versenyre ez jutott. A kamera forgott Lajos barátom kezében, az üstben főtt a gulyás, én bedrótozva, mikrofonozva riportoztam, hol a tulajjal, hol versenyzőkkel.

alt

Hosszú egy nap volt, a kupák átadásra kerültek, a kaja elfogyott, a versenyzők remélem jól érezték magukat.

Verseny után is voltak nagyszerű pillanatok. Mit is jelent a nagyszerű pillanat? Azt hogy csak néhány másodpercig tart, de nem felejtős… Rohács Peti barátom is támogatta a versenyt, ajándékkal.

alt

Kérdeztem Tőle, kit is kell díjaznom, hiszen ő mondja meg, ez természetes. Mint mondta évek óta jár horgászversenyre, de egy ember van a sok versenyző között, aki mindig összefogja a saját kis csapatát, összetartja őket, mint egy igazi vezető, ő: Király László KING FISH TEAM. Ő kapta a külön díjat, mint legjobb csapatfőnök.

alt

Azt hiszem ez volt a legnagyobb és legnehezebb versenyem eddig, pedig már párat rendeztem. Mondhatnánk, hogy könnyű szervezni egy rendezvényt, de arra el is kell jönnie a résztvevőknek és úgy kell magukat érezni, hogy legközelebb is itt legyenek, na ez a nem mindegy…